Iskolai folyosók

/Folytatás. Sybilla Benjamin

*Látom rajta, hogy kicsit kizökkent az eddigi magabiztosságából. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak ezen. Az eslő nap soha sem künnyű, főleg, ha az első órádon egy osztály másodikos figyelmét kell lekötnöd.*
-Gyere!Mutatom az útat!!*Belépek az ajtón. Kirázom a kabátomat kisebb záport produkálva. Mosolyogva fordulok Benjaminhoz, majd elindulok a tanári szoba felé. *
-Egyébként aranyos osztály, csak nehéz őket lekötni.*Mosolyogva köszönök a mellettem elhaladó diákoknak. Már nem veszem zokon, hogy néhányan megbámulnak. Fiatal koromban volt időm megszokni, de soha nem hagytam, hogy bárki is zavarba hozzon.
Egy csapat srác jöb szembe velünk, fél füllel hallom, hogy azon humorizálnak, hogy az időjárásból tudták, hogy ma jövök órát tartani.
Mosolyom továbbra is töretlen, nem veszem magamra...nincs is rá okom. Inkább aranyosnak tartom, és lássuk be ez nem a legszörnyűbb azok közül, amit eddig hallottam.
Megállok a tanári előtt, és Benjaminhoz fordulok.*
-Megjöttünk!*Mosolyogva nézek rá, kezemben az ázott kabátommal és táskámmal.*

Az alul öltözöttség kínos érzéséhez hasonló volt végigmenni a folyosón, de őt valahogy ez az egyáltalán nem zavarta. Pedig a diákok összesúgtak, nevetgéltek, én az ilyenekre nagyon allergiás tudok lenni de lehet ez csak velem van így. Ő jól láthatóan ezt észrevette rajtam, amit egy mosollyal nyugtázott.
-Nehéz őket lekötni? Hát szerintem ezzel nagy probléma ma még nem lesz. Amúgy téged nem zavarnak a sugdolózó diákok? Mert engem valamelyest igen. - Közben próbálom valamelyest megszárítani a hajam. Közben belegondolok milyen is lett volna teljesen átlagos tiniként kijárna a középiskolát. Így utólag visszagondolva nem lett volna annyira más. Erre nincs jobb szó, szimplán csak más. Közben megérkeztünk a tanári ajtajához, aminek Sybilla ismét csak hangot adott, de egyáltalán nem zavart. A lámpalázam múlóban, helyét a kíváncsiság veszi át.

*Meglepetten nézek rá a kérdését hallva.*
-Már nem zavar.Előbb vagy utóbb kinövik, de ha rájuk szólunk azzal csak a dacos "csak-azért-is" effektust váltjuk ki. Az a tapasztalatom, hogy ha nem kapják meg a kívánt választ a megjegyzéseikre akkor egy idő után felhagynak velük.*Kihúzom magam. A mosolyom elhalványúl, és a tekintetem határozottá válik.*
- Azt hiszem azonos folyoson lesz óránk, ha gondolod elkísérlek a termedhez.*Immár a komoly tanárnő néz Benjaminra. Néha nagyon is könnyű volt emögé a viselkedés mögé bújnom. Ezt anyámtól tanultam.*
- Pakoljunk le, és fújjuk ki magunkat, szerintem.*Kezemet a kilincsre téve fordulok Benjamin felé.*
- 20percünk van még az első óráig.*Kinyitom az ajtót, belépek, és várok.*

/Folytatás Forks Gimnáziuma-->Tanári szoba/

/ Sybilla Benjamin Ketrin

Érkezésem óta eltelt pár nap, és én eddig csak telefonon beszéltem az igazgatóval. Időpontot egyeztettünk, mikor is lenne jó neki, hogy megbeszéljük a részleteket a gyakorlatommal kapcsolatban. Szerencsémre pont ráért másnap velem foglalkozni, nagyon örültem neki, mert tudtam, hogy ezzel le fogom tudni magamat kötni. Nem fogom azon jártatni a fejemet, hogy nem ismerek senkit, egyedül vagyok és még az időjárás sem kedvező. Nagyon hasonlított az Skóciai otthonomra, tele kellemes emlékekkel. Talán ez az, ami tarja bennem jelenleg a lelket a szép rég múlt. Emlékszem apuval mennyit kirándultam, hát itt lesz alkalmam újra. Gyönyörű a környék, és rengetek hellyel rendelkezik, amik csak arra várnak , hogy felfedezzem.
Magamra kaptam a kabátomat, a táskámat a vállamra akasztottam és már indultam is az iskolába. Mázlimra épp bent találtam az igazgatót, és sikerült mindent megbeszélnem vele. Mondta, hogy bátran pakoljam le a tanáriban a holmimat, és utána járjam be az iskolát, hogy ismerkedjem vele. Ezt egyáltalán nem bántam, ismerve magam, így is el fogok tévedni. De legalább ez nem az első napomon fog megtörténni.
Elindultam abba az irányba, amerre az igazgató mutatott. A kezemben volt pár könyv, amit adott. Azt mondta, hogy könnyen meg fogom találni a tanárit, ez valóban így volt. Épp be akartam nyitni, mikor valaki kinyitotta az ajtót és ezzel kiverte a kezemből a könyveket.

-Az volnék.*Benjaminra mosolygok, kezemet a kilincsre teszem.*
-Ha van kedved akkor mehetünk.4kor végzek a rezervátumban.*Kérdőn nézek rá, miközben kinyitom az ajtót és kilépek.
Azzal a lendülettel ahogy kiléptem az ajtón el is sodortam valakit. Rémülten kaptam a zuhanó könyvek után...hiába való próbálkozás volt.*
-Sajnálom!!!*Lehajolok és segítek összeszedni a könyveket.*
-Ne haragudj nem figyeltem!!*Bocsánatkérően mosolygok rá miközben visszaadom a könyveket. Még nem találkoztunk, így könnyen rájövök, hogy ő is új tagja a tanári karnak.*
-Ez az első napod?*Rámosolygok.*
-Tényleg ne haragudj általában nem szoktam elgázolni az új kollegákat.*Szabad kezemet felé nyújtom, a másikban a saját könyveimet szorongatom.*
-Sybilla Stormhawk vagyok!

Épp beleegyezett egy randi-félébe amikor valakire rácsapja az ajtót. Alig bírom elfojtani a nevetésem, de hála a nemrég visszanyert lelki békémnek most még sikerült. Gyorsan kinézek, mégis kinek ment neki. Egy lánynak. Nem egy tanulónak, annál valamivel idősebbnek tűnt. Szép szőke haj és egy elvörösödött arc látszódik, de Sybilla is elpirult szégyenében. Gyorsan mentegetőzni kezdett, amitől megint majdnem rám jött a nevetés. Mivel már felszedték az ismeretlen lány könyveit segíteni már nem tudtam. Mivel Syb-nek is új volt a jövevény így rájöttem, hogy ő is ma kezdett. Egy sorstárs. Csak hallgatta a bocsánatkérést még mindig a szégyentől vörös fejjel, nem lehetett kivenni az arckifejezéséből, hogy dühös vagy csak erősen meglepett. Miután Sybilla bemutatkozott neki, elérkezettnek láttam, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe.:
- Szia! Ben Chorister vagyok, az új irodalomtanár. És benned kit tisztelhetek?- kérdem tőle, az elmúlt néhány perc jókedvével az arcomon.

Leguggolok , hogy felszedjem a könyveket,de szerencsémre akad segítségem is, még pedig az aki nekem nyitotta az ajtót. Éreztem, hogy az arcom kipirosodik. Talán a meglepetéstől vagy egy kis dühtől, már magam sem tudom. Nem szóltam semmit, mert rendes volt és segített, sőt még elnézést is kért.
- Semmi baj tényleg, nekem kellett volna oda figyelnem.
Végre sikerül minden könyvet felszedni, csak ekkor nézek fel, arra, aki segített nekem. Kedves lánynak tűnt, és persze kolléga, ha már egyszer a tanáriból jött ki. Barátságosan visszamosolygok rá.
- Igen, ez az első napom, vagy is ma csak ismerkedem a hellyel. Nincs semmi baj.
Mikor a kezét nyújtja óvatosan, átveszem egy kezembe a könyveket..
- Ketrin Parker vagyok. -*mutatkoztam be udvariasan és megfogtam a kezét, közben arra ügyletem, hogy el ne ejtsem újra a könyveket.*
Csak ekkor vettem észre, hogy nincs egyedül, egy férfi is volt vele.
~ Remek mondhatom, rögtön két kolléga előtt leégetem magam az ügyetlenségemmel.~ *gondoltam magamban*
Hogy ne tűnjek udvariatlannak neki is bemutatkoztam, még akkor is , ha az előbb hallhatta ki is vagyok.
- Neked is, szia, ne haragudj eddig nem is láttalak, Ketrin vagyok.
A kezemet nyújtottam felé és persze sikeresen megint elejtettem a könyveket.
Így látva a két kollégát láttam, hogy nagyon jó kedvük van valamiért. Remélhetőleg,ha ilyen a hangulat nem lesz semmi baj, és csak reménykedhettem ,hogy a többi tanár is ilyen lesz, mint ők ketten.

*Elkönyvelem magamban, hogy ettől kezdve lassan és odafigyelve fogom kinyitni az ajtókat. Ketrin nagyon kedves volt, és nem harapta le a fejemet. Elpirult, és mikor Benjamin is közelebb lépett láttam rajta, hogy nagyon zavarban van.
Nagyon bántam a dolgot, mivel az eslő napján én voltam az, aki kellemetlen helyzetbe hoztam. Kiléptem a folyosóra, és mosolyogva fordultam feléjük. Csak ekkor tűnt fel, hogy Ketrinnek milyen fehér bőre, és gyönyörű szőke haja van. Gyerekkoromban mindig is irigyeltem az olyen kislányokat, és lássuk be felnőttként sem tudtam elmenni melletük, anélkül, hogy ne érezzek fútó irigységet.*
-Ketrin, te mit tanítasz?*Kérdezem kicsitt feloldódva, de ekkor teljes lendülettel blém szalad az egyik diák.*
- Mr Lockner!Ha nem akar ma irodalom órát,akkor legközelebb elég ha csak szóban fejezi ki.*Sikerül talpon maradnom.Hangom nem megrovó,inkább csak halvány irónia csendül ki belőle. A fiú teljesen megszeppenve áll előttem, mire megsajnálom.*
-Cserébe mert elgázolt legyen szíves, és vigye be a terembe a könyveimet.*Átadom neki a kezemben lévő könyveket, mire azonnal eliszkol. Mosolyogva fordulok vissza Ketrin és Benjamin felé.*
-Azt hiszem, hogy ez a mai nap a gázolások napja!*Az órámra pillantok.*
-Sajnálom, de nem csak a diákomnak kell sietnie.

Még mindig az előbb történtek hatása alatt álltam, magyarul még mindig erőteljes nevetés környékezett. Erre rátett még egy lapáttal, az is hogy Ketrin nem sokkal a bemutatkozása után újra elejtette a könyveit. Köhögést színlelve elfordultam, hogy kimosolyogjam magam egy időre. Ez a röhögőgörcsnyi sziporka végleg elűzte az aggódás felhőjét az elmémből. Látván, hogy Sybilla mennyire nézi Ketrint, én is szemügyre vettem, de csak diszkréten. Hófehér bőr, ragyogóan csillogó szemek és szép szőke haj. Röviden. Valamivel hosszabban, gyönyörű teremtés volt. Épp mikor elfordítottam a tekintetem róla, látom hogy Sybilla-ba teljes erővel beleszalad az egyik diák. A szidalmazás alatt még én is rosszallóan néztem, utána viszont kitört belőlem a nevetés. Mindketten meredten rám bámultak, mire én szégyenemben a szám elé tettem a kezem. Még 60 évesen is csak nevetni tudok az ilyeneken. Mielőtt még tovább néznének rám ilyen szúrós szemmel, magyarázkodásba fogok.:
- Bocsánat... Ezt nem lett volna szabad, de csak úgy kitört.
Épp mielőtt befejezném a mondókám Sybilla sietősre fogja a beszédét. És igaza van. Mindjárt becsöngetnek.

Remek, gondoltam magamban, szépen sikerül bemutatkoznom. Az arcomon éreztem, hogy zavaromban teljesen elpirulok. Ráadásul hallottam, ahogy Sybilla azt mondja, hogy neki most mennie kell. Én meg szépen itt maradok kettesben egy kollégával, akit alig ismerek, ráadásul még a nevetés is kitört belőle. Fel sem mertem nézni, inkább szedegettem a könyveimet.
Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
Összeszedtem a könyveket, majd Ben felé fordultam. Próbáltam kedvesen ránézni, de az arcom színe úgy is elárult mindent, amit kellett.
- Ne haragudj, de beengednél a tanáriba, szeretnék lepakolni, mielőtt még egyszer elejteném a könyveket, vagy valamit megint ügyetlenül tennék.
Csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Ezek után,ha még elindulok körbe nézni az iskolában, tutira el fogok tévedni.

(bocsi a hossza miatt, most csak ennyire tellett)