Tanári szoba

A tanárok itt töltik el a szüneteiket, hol kávézgatnak hol beszélgetnek hol pedig csak készülnek a következő órájukra.

/Sybilla Benjamin/

/Előzmény: Folyosók/

A válasza erős, határozott egyéniségre vall, amit hamar észre is veszek rajta. Eltűnik arcáról az aranyos mosoly a jókedv és egycsapásra tanárrá vált. Kicsit hirtelen jött a váltás ennek jelét is adom egy meglepett arckifejezéssel. Olyan drasztikus volt a változás mint a meleg zuhany közben elfogyna a meleg víz és mint egy szívroham úgy éri az embert a hideg. De a beszéde továbbra is kedves maradt, aminek igazán örültem. Fölajánlotta, hogy elkísér majd az első órám helyszínére, aminek én szívből örültem hisz elég ciki lenne ha a tanár nem találna be az órájára.
- Megköszönném ha elkísérnél. És talán még pár napig a segítségedre fogok szorulni, hacsak nem gyártasz nekem egy térképet.- mosolyra húzom a szám hátha rájön, hogy viccelődni próbálok vele. A tanárihoz érve rájövök, hogy még 20 perc van az első óráig. De még mindig jobb ha előbb vagyok bent mint később.- Oké, tényleg jól fog esni egy kis szusszanás, hátha addigra megnyugszom.-az idegesség legkisebb szikrája se tűnik fel arcomon, de hangomból egyértelműen kihallani. Benyitván a tanáriba, fura érzés fog el. Most tudatosul bennem igazán, hogy tényleg tanítanom is kell, ez egy teljes átélést kívánó szerep. A berendezést elnézve, az normál iskoláktól megszokható színvonal fogad. Egyszerű, egyszínű festés, néhány asztal viszonylag kényelmesnek látszó székekkel. Néhány számítógép és néhány dohányzó kolléga.- Jó reggelt!- csúszik ki hangosan a torkomon a jókedvű üdvözlés.

*Látom Benjaminon, hogy meglepődött. Nem ritka eset, hogy sokan elveszítik a fonalat, mikor egyik pillanatból a másikra megváltozik a viselkedésem. Komolyan bánt, hogy Benjamint is sikerült ledöbbentenem...és még nem is látott mikor elrévül a tekintetem, és nagyon-nagyon távolra téved.*
-Térképet?*Elnevetem magam, és annak rendje és módja szerint kizökkenek a tanárnő szerepéből.*
-Szégyen, de előbb fogok nyomot olvasni eső után az erdőben, minthogy használható térképet rajzoljak.*Mosolyogva figyelem ahogy körülnéz. Gyorsan lepakolom a cuccaimat az asztalomra, és közben szép sorban köszönök a kollégáknak. Néhány perces nagy bemutatkozás után, mindenki szívéjesen üdvözölte Benjamint, majd elsietett a dolgára.*
-Szívesen segítek neked mindenben, amíg bele nem rázódsz az itteni dolgokba.*Bíztató mosolyt küldök felé miközben felmarkolom az asztalról a könyveimet.*
-Ha kész vagy, akkor indulhatunk is.*Bíztatóan mosolygok rá*
-Eddig még nem ettek meg senkit.Nyugi!

Minden kolléga kedvesen, jó hangulatban köszönt el is igazítanak, hogy merre is találom az asztalom. Odaérve gyorsan lepakolok, kabátomat a székre egyengetem majd meglátok egy kis csomagot a nevemmel. Kibontva előkerülnek a tankönyvek, egy órarend az óráimmal valamint egy rövid bátorítás az igazgatótól. Tényleg ennyire nehéz bánni a leendő osztályommal, hogy mindenhonnan csak bátorítást kapok? Mielőtt még jobban belegondolhattam volna az egészbe Sybilla megszakította a gondolatmenetem.
- Köszi, egy darabig biztos igényt tartok majd a segítségedre, de szeretnék minél előbb belerázódni a dolgokba. Wink
És már mondja is, hogy készen áll. Én erre zavaromban gyorsan a könyveimért nyúltam, erre jól le is vertem őket. Gyorsan felkaptam őket és fülig pirulva állok Sybilla elé mondván, hogy:
-Indulhatunk. Vezess, ó bölcs útmutató. És ha tovább nyugtatgatsz menten szívrohamot kapok. Próbálok nyugodt lenni, de ezzel csak rontasz.-Mondom neki humoros hangnemben.

*Igyekszem, tényleg, de végül mégis elnevetem magam Benjamin megjegyzésén. Látom rajta, hogy egyre feszültebb. Egész jól palástolja, ami nem hátrány.
Előny, ha a diákok nem feltétlen tudnak olvasni az arcunkról vagy a mozdulatainkból.*
- Nem lesz semmi gond.*Mosolyogva indulok el az ajtó felé.*
- Úgy láttam, nem sok órád van délután. Majd előre eligazítalak.*Felé fordulok.*
-Délután a rezervátumban lesznek óráim.*Magyarázom meg neki, hogy miért is kap mégis térképet.*
-Kérdezz bátran, mindenki szívesen segít.*Kinyitom az ajtót, és kilépek a folyosóra. Észreveszem, hogy Benjamin megtorpan mielőtt kilépne ős is. Töretlen mosollyal indulok el mellette a folyoson.Igyekszem beszélgetéssel elterelni a figyelmét.*

Sybilla megeresztett egy újabb kis nevetést. Rájöhetett, hogy még mindig tiszta ideg vagyok. De miért is? Vámpírokat döngöltem már földbe, olyan a fizikumom mint 4 vagy 5 sportolóé és mégis megijedtem néhány gyerektől. Ennyire puhány lennék mentálisan? Nyugi, emlékezz csak Tibetre... Az ott tanultakat felhasználva most gyorsan, pillanatok alatt meg is nyugszom. Így, már valamelyest nyugodt, tiszta fejjel indulok el az ajtó felé ahol már Sybilla vár rám. Az elmúlt percek mondandója csak most jut el az agyamig és amilyen gyorsan csak tudok feleletet kreálok hozzá.
- Gond az nem lesz, maximum lázadás.- mondom neki ismét mosolyogva.
- Akárhány órám is lesz, ezt a napot inkább az ismerkedésre szánom.- Ahogy ez kicsúszott a számon rájöttem nem is olyan rossz ötlet. Nekik is és nekem is jó lesz így.
- Milyen kár! Gondoltam tanítás után beülhetnénk valahova dumálni. De mindegy, veszett fejsze nyele.
-Biztos ők is szívesen segítenek, de mégis csak te vagy az én nem-hivatalos kalauzom.- fejezem be a mondatot és lépek ki utána a folyosóra.

/Folyt. folyosók/